Kadarkúti Lakosok Ifjúsági Klubja
Menü
     
Látogatottság
Indulás: 2007-03-27
     
Szavazás
Lezárt szavazások
     
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Zene
     
Hírek
Hírek : Városnap 2007

Városnap 2007

A 2007. évi városnapon a KLIK is képviseltette magát...

Úgy gondoltuk, hogy mi fiatalok is hozzá tudunk tenni valamit a rendezvény sikeréhez. Fiatalos programokban gondolkodtunk, ami főként városunk ifjúságát célozta meg. A városnap előtti héten végig készülődtünk, beszereztük a szükséges eszközöket, eldöntöttük ki mit fog csinálni. Péntekre végül mindent sikerült összehozni.

Szombaton délben találkozott a csapat, még tartottunk egy utolsó megbeszélést, aztán elkezdtünk kipakolni. Elsőként a csocsóverseny kezdődött el, ami nagyon népszerű a fiatalok körében, úgyhogy már a verseny megkezdése előtt sokan próbálgatták magukat. Végül egy nagyon jó hangulatú verseny kerekedett. Már hagyomány, hogy a különböző rendezvényeken a szkanderesek is megjelennek, most sem volt ez másként. Mind a férfiaknál, mind a nőknél kemény csatákat láthattunk. A Művelődési Ház mögötti területen mindenki kipróbálhatta az íjászkodást. Először az idei ifjúsági napon szerepelt ez a program, és a nagy sikerre való tekintettel úgy gondoltuk, hogy most sem maradhat ki. A kisgyerekeknek ügyességi versenyt rendeztünk, mely több részfeladatból állt össze. Zsákban futás, horgászat, célbadobás, hullahopp karikázás voltak a teljesítendő feladatok. A végén összeadtuk a részeredményeket, így került ki a legügyesebb kisgyerek. Főként a kicsik érdeklődésére tartott számot a lufihajtogatás, és a hennázás is. A lábszépségversenyre kezdetben nem nagyon akadt jelentkező, de végül itt is összejött egy kis csapat, és nagyon jó hangulatban zajlott le a verseny. Estére mindenki kellően megszomjazott, úgyhogy jöhetett a sörivó verseny, ahol igen „felkészült” versenyzőkkel volt dolgunk. Pár másodperc alatt kiürültek a poharak. Este 6 órakor megtartottuk az eredményhirdetést, ahol a saját magunk által készített okleveleket adtuk a legjobbaknak. Ezzel még nem volt vége a napnak, hiszen este rögtönzött karaoke versenyt rendeztünk. A verseny végül igazi buliba csapott át, tánccal vegyítve. Úgy gondoljuk, aki ott volt, nem fogja elfelejteni…

Úgy érezzük, hogy nem hiába dolgoztunk, és a magunk módján nekünk is sikerült hozzátenni valamit a városnapi programokhoz. Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget mindenkinek, aki valamivel hozzájárult programjaink sikeréhez. Nem sorolunk fel neveket, mert senkit nem szeretnénk kihagyni, de akik segítettek, a kadarkúti fiataloknak szereztek pár kellemes órát…

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
KLIK időszámítás
     
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.