Kadarkúti Lakosok Ifjúsági Klubja
Menü
     
Látogatottság
Indulás: 2007-03-27
     
Szavazás
Lezárt szavazások
     
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
     
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
     
Zene
     
Bemutatkozás

 

Üdvözlünk honlapunkon!

 

2005. szeptemberében alakult meg a KLIK, azaz a Kadarkúti Lakosok Ifjúsági Klubja, azzal a céllal, hogy összefogja, közösséggé kovácsolja a kadarkúti fiatalokat, és lehetőséget biztosítson a szabadidő tartalmas eltöltésére. A KLIK egyesületi formában működik, így bejegyzésre került a cégbíróságon, elnöke, alelnöke és titkára is van. Az elnöki tisztséget 2007. júliusáig Fekete Zsanett töltötte be, majd lemondását követően Végh Ildikó vette át a posztot. Az alelnök Nyers Balázs, a titkár pedig Bódis Brigittát követően, szintén 2007. júliusától Keserű Valéria.

2006. tavaszán ünnepélyes keretek között átadásra került a klubhelyiség, amely a Művelődési Ház egy korábban az iskola által használt tanterméből lett kialakítva. Ez a terem lett a KLIK törzshelye. Az átadó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Göncz Kinga akkori ifjúsági miniszter, valamint Dr. Kolber István területfejlesztési miniszter is. A Kadarkúti Vállalkozók Szövetsége egy házimozi rendszert ajándékozott az ifjúsági klubnak, újabb lehetőséget teremtve ezáltal az aktív szabadidőtöltésre. A házimozi rendszer azóta is jó szolgálatot tesz a KLIK által vásárolt, "Düdü" névre  keresztelt TV mellett. A klubhelyiség később egy csocsóasztallal bővült, amely már több házibajnokság főszereplőjeként bizonyította, hogy népszerű és fontos darabja a klubnak. Immáron egy számítógép is rendelkezésünkre áll, internet hozzáféréssel.

A fiatalság fontosnak tartja a közösségi életben való részvételt. A KLIK tagjai több alkalommal segédkeztek különböző rendezvények szervezésében és lebonyolításában. 2007. márciusában a citerások közreműködésével, az ifjúsági klub tartotta a március 15-i megemlékezést. 2007. májusában megrendezésre került az I. Kistérségi Ifjúsági Nap. A klub erőtől duzzadó fiai - sőt néhány jó erőben lévő lánya is - kivették részüket a strandröplabda pálya építéséből.

És hogy mivel telnek a hétköznapok? Kedvenc kártyajátékunk, a SOLO segítségével tesszük próbára taktikai érzékünket, és a többiek türelmét, vagy az erős markú szkanderes fiúk vezetésével rögtönzött erőpróbákat tartunk. Szalonnát sütünk, activityt játszunk, csocsózunk, közösségépítő - egyesek által kissé dedósnak tartott (nem az!!!) - játékokkal erősítjük a csapatot, vagy csak egy jót beszélgetünk. Ha az időjárás is engedi, biciklire pattanunk és meg sem állunk Petörkéig. A vállalkozó szelleműek 2007. júniusában, egy 20 km-es éjszakai gyalogtúrán tehették próbára kitartásukat, és persze a lábaikat.

Ha esetleg kedvet kaptál volna ahhoz, hogy csatlakozz, vagy csak benézz hozzánk, akkor azt minden este 18 órától megteheted a Művelődési Házban, az e-magyarország pont melletti termünkben. Sok szeretettel várunk!

 

Ajánlott felbontás 1024*768

 

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
KLIK időszámítás
     
Naptár
2017. Szeptember
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     

Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha